Bükk gyöngyszemei kerékpárral

Jártunk már korábban többször Szilvásváradon és Lillafüreden is, de a kettő között a Bükkben még nem. Így hát arra gondoltam, hogy ezt jó lenne teljesíteni, mégpedig bringával. Ki is szemeltem magamnak az október 23-ai hosszú hétvégét, pontosabban annak egy napját. Olyan útvonalat szerettem volna kinézni, ami burkolt, hogy a trekking bringámmal tudjak menni, mivel ezzel kényelmesebben tudok magammal vinni váltóruhát, enni és innivalót, meg minden egyéb dolgot. A „volna”-ból gondolhatjátok, hogy ez nem sikerült teljesen. De kezdjük az elején…

Ilyen napfelkeltével mindig szépen indul a nap

Előzetes tervek alapján nagyjából 70 km-esre és 5 órásra terveztem a Szilvásváradról indulást és oda visszaérkezést. Mivel már meglehetősen rövidültek nappalok, ezért minél korábbi indulást lőttem be. Előző nap már mindent bepakoltam, így reggel csak a bringát kellett felrakni az autóra, így sikerült reggel 7-kor elindulni. Az M3 autópályán gyönyörű napfelkeltével indult a nap, ami egyből megadta a kellemes utazási hangulatot. Kb. 9 körül értem Szilvásváradra. Nem igazán szerettem volna fizetni a parkolásért, ezért a lovardánál nem jobbra tértem le a parkolóba, hanem balra. Ez a rész ingyenes. Egyből ki is néztem magamnak a sarki kávézót, hogy visszaérkezve milyen jól fog esni egy nagy, forró tejeskávé :) A bringát lepakoltam, beöltöztem, táskák fel és indulás.

Fátyol-vízesés

Mivel a Pisztráng Büfénél el kellett kanyarodjak balra, így az útvonal nem megy végig a Szalajka-völgyön. Viszont ezt nem hagyhattam ki, így egy kis kitérővel felmentem a pisztrángos tavak mentén a Fátyol-vízesésig egy kötelező fotó erejéig :) Innen visszafelé az elágazásig meg kellett álljak, mert a kormányom egy kicsit meglazult és meg kellett húzzam. Ezért is jó, ha mindig van nálunk egy-két fontosabb szerszám.

Az elágazástól elindult a mászás felfelé. Az előzetes útvonalterv alapján fel voltam készülve, hogy innentől egy elég hosszú folyamatos emelkedő jön. A Millenniumi Kilátóig ismerős volt az út, itt már jártunk korábban. Pont ezért nem is mentem fel magához a kilátóig. Ezután viszont már teljesen új volt a látvány. Bár erre először jártam, de ennek ellenére sikerült egy középkorú párnak útbaigazítást adjak a kilátóhoz. Itt jó darabig a hegygerincen haladt az út. Érdekes élmény, amikor mindkét oldalt csak lefelé van :)

Az Olaszkapunál

Ezután egymást követték a kanyarok. Az emelkedő, a gépjárművel való behajtás és a viszonylag jó minőségű út végét az Olaszkapu jelentette. Sokan feljöttek idáig autóval és innen indultak túrázni a dicséretre méltóan jól kitáblázott és jelzett turistaútvonalakon. Itt meg is álltam pihenni egyet. Lillafüredig tartó út felénél sem jártam, viszont tudtam, hogy innen már inkább csak lefelé van és fogok haladni.

Itt azért jobb lenne a monti

Na, tovább is indultam nagy kedvvel, lendülettel, viszont elég hamar megtorpantam, mert az út „minősége” nagyot változott. Az út tele kátyúkkal, a széle széttöredezve és mindez megfejelve azzal, hogy az egészet falevél borítja, így nem is látod, hogy hol milyen az út a levelek alatt. Itt ugyebár autóval sem járnak, így az autó menetszele sem seperte le az utat. Nagyon rázott is, ahol éppen menni lehetett, így inkább megálltam és kiengedtem egy kis levegőt a gumikból, hogy puhább legyen. Egy kicsit segített, de itt kezdett el bosszantani, hogy nem a montival jöttem. De nem volt mit tenni, mentem tovább.

Ez megadta magát...

Egyszer csak minden jóra fordult: jó út és meredek lejtő jött, ahol szépen lehetett gurulni. Fel is váltottam a legmagasabb fokozatba, viszont a váltó felől valami súrlódást hallottam. Nem igazán akartam megszakítani a gurulást, ezért hagytam középállásban. Elvégre úgyis gurulok :) Aztán leértem a főúthoz, ahol megálltam megnézni. Hát a láncvédő műanyag az egyik rögzítési pontnál megadta magát, ezért hozzáért a lánctányérhoz. Mivel a többi rögzítési pontnál is meg volt már repedve, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megszabadulok tőle. Lecsavaroztam (megint jó, hogy volt szerszám nálam) és pont volt egy kuka is a közelben, így abban landolt. Ha már megálltam, akkor pihentem egyet. Innen már végig aszfaltos főút vitt Lillafüredig többnyire lejtmenetben. Így éltem a száguldás élményével :) A Hollóstetőnél volt még egy tisztességes emelkedő.

A Hámori-tó

Lillafüredre ebből az irányból még nem érkeztem. Teljesen váratlanul ért, hogy itt még libegő és kalandpark is van. A hosszú hétvége és a jó idő miatt rengetegen voltak kint Lillafüreden. Ez a parkolásban elég nagy gondot okozott. Még jó, hogy engem nem érintett :) Legurultam a tóig és megálltam egy jó kis napos helyen száradni, pihenni és energiát pótolni. Jó érzés volt, hogy a féltáv megvan és idővel is jól álltam.

Hamarosan visszafelé vettem az irányt. Itt már nem igazán volt kellemes az emelkedő. Nem teljesen ugyanazon az útvonalon terveztem visszamenni, hanem egy erdei úton a főút helyett. Meg is volt az elágazás és elindultam rajta. Ez a rész már nagyon megviselt. Folyamatosan emelkedett az út én meg fogytán voltam erőből. Sokszor kellett ivásnak vagy fotózásnak álcázott pihenéseket beiktatnom :) Aztán végre enyhült az emelkedés, azaz elértem a bükki fennsíkot. Egy elágazásnál volt is kiépített pihenőhely asztallal, padokkal. Itt aztán végre le tudtam a padon kicsit dőlni és lábat felrakva heverészni. Csodás csend volt… Sem állatok, sem emberek, sem autók, semmi… Ez kárpótolta a korábbi emelkedőket.

Egy jó kis pihenő

De hát nem lehet egész nap csak heverészni :), tovább kellett menni. Sajnos az út innen megint elég változatos minőségű volt. Ez a változatos pedig egyre gyakrabban katasztrofálisba váltott. Itt megint csak a montin járt az eszem, hogy milyen jó lenne most az. De akkor az elég messze volt.

Amikor elértem ismét az Olaszkaput, már tudtam, hogy mi következik… lejtőőő… végig az autóig :) Ez azért nagy megkönnyebbülés volt, de most nem az erőé, hanem a koncentrációé volt a fő szerep. A szórványos kátyúk azért itt is feladták a leckét. A Millenniumi Kilátótól lefelé pedig a szűk úton a szembejövő forgalom volt türelmet és koncentrációt próbára tevő. Nem igazán volt hová húzódni. A völgybe leérve szembesültem itt is a tömeggel, de szerencsére csak rövid hosszon kellett kerülgetni óvatosan a gyalogosokat.

Kávééé... :)

Az autóhoz megérkezve erősen a sarki kávézót kívántam már. A bringát felraktam az autóra, bepakoltam és átsétáltam a kávézóba. Kikértem a hőn áhított nagy meleg tejeskávét és egy dupla húsos retro burgert. Nem egy kézműves fajta volt, de akkor nagyon jól esett.

Naplemente

Hazafelé csodás naplementében volt részem, hasonlóan a reggeli napfelkeltéhez. Meg is álltam egy gyors fotóra. Úgyhogy elmondhatom napkeltétől napnyugtáig tartott a túra.

A teljes hossz 75 km volt összesen másfél km szintemelkedéssel.

A Relive videó és útvonal itt, a Bikemap útvonal itt érhető el.
Teljes album: